Nyolc-tíz évvel ezelőtt nyáron két hétig volt egy kis fiatal macskám. Az egyetemen találta valaki, és mivel nem látott, csak egy kicsit, és gennyes szemgyulladása volt, senki nem akarta befogadni. Nem is csodáltam, hiszen akinek nincs állata, az nem tudja, mit kezdjen vele, akinek meg van, az félti a sajátjait a fertőzéstől. Kicsit ijesztő látványt nyújtott, mert valahogy nem jött le a bőr a szeméről, csak középen volt egy kis rés.

Az állatorvos azt mondta, hogy teljesen világtalan, de én tapasztalatból tudtam, hogy előrefelé egy kicsit lát. Például pofozott egy virágot, ami előtte volt.

Amint hozzánk került, azonnal szót fogadott nekem, bármit mondtam neki. Ha hívtam, azonnal odajött, sőt bárhonnan visszajött hozzám. Ez a macskákra nem jellemző. Főleg nem akkor, mikor frissen kerülnek valakihez. Ha kinyitottam a macskahordozót (mivel fertőző baja volt, abban kellett tartani, nehogy a többiekkel találkozzon), és mondtam, hogy gyere ki, azonnal kijött, és azt csinálta, amit mondtam. Ha mondtam, hogy “eszünk!”, akkor evett, ha “szemet törlünk”, akkor tartotta a fejét. És tűrte a szembe cseppentést, kamillázást, stb.

Hiúsági kérdést csináltam belőle, hogy ha már három macskát kigyógyítottam a macskainfluenzából, akkor ezt is kiápolom a szembajból. Abban biztos voltam, hogy a belső bőr a szemén valami fejlődési rendellenesség, és úgy gondoltam, ha elmúlik a gyulladás, megműttetjük az Állatorvosi Egyetemen. Két hét múlva már elég szép volt a szeme, de valahogy aránytalanul nagy lett a hasa. A féreghajtót is megkapta, de tovább nőtt, mióta az orvosnál voltunk. Amikor bementünk a rendelőbe, az orvos rögtön elcsodálkozott, hogy milyen szép a szeme, de a hasára nézve elkomorult:
– “Van egy csúnya járvány a faluban, itt az egyetem környéki részen, mintát kell vennem a cica hasából, hogy lássam, nem arról van-e szó.”   És az injekcióstűre nézve úgy látta, hogy arról a betegségről van szó. Azt mondta, hogy azonnal el kell altatnia a cicát, mert különben meg fog fulladni hamarosan.

Egy világ omlott össze bennem. Ez a macska volt a tökéletes cica számomra, pedig alig látott valamit, és nem is volt olyan igéző a szeme, mint sok macskának, hiszen nem látszott rendesen a szembogara. Emberre szokták mondani, hogy ért az állatok nyelvén. Én erre a cicára mondanám, hogy értett az ember, illetve az én nyelvemen.

Tehetsége volt arra, hogy egy állattartásban nem túl járatos embert is megértsen, együttműködjön, sőt  egy húron tudjon pendülni vele.  Simogattam, amíg az altatótól el nem aludt, aztán elvitte az orvos, hogy azt a másik injekciót is beadja neki…

Kár, hogy az ember szemén nincs ablaktörlő, mert a kocsiban alig láttam ki az ablakon hazafelé…

Andaházy Emese